Cookie Consent by Free Privacy Policy website

Hírek, események

A nagy háború emlékei

A fehérvári huszárok sapkajelvénye is látható
Tárgyak, dokumentumok A Nagy háborúból

gg, szz


Az I. világháború időszakát idézi fel a Tolnai utcai Tagkönyvtár október 24-én megnyíló kiállítása, A Nagy háború emlékei címmel. A tárlat Bencze Tamás gyűjteményének legérdekesebb darabjait mutatja be, olyan dokumentumokat és tárgyakat, amelyek emléket állítanak azoknak a magyar katonáknak, akik részt vettek az I. világháború  harcaiban.    
Bencze Tamás az I. András Király Lovagrend alapító tagjaként foglalkozik a magyar katonai hagyományok kutatásával és ápolásával. A lovagrend tagjaival, hagyományőrző bemutatóikkal többször is találkozhattunk már székesfehérvári, megyei rendezvényeken: elsősorban az Árpád-házi királyok, azon belül I. András király korával foglalkoznak, de néhány fegyverük, ruházatuk már a késői középkort idézi.  Szerepléseiken az ismeretek élményszerű átadására törekednek: korhű katonai viseletben elevenítik fel a középkor harcmodorát, és bemutatják a jellegzetes fegyvereket.  Bencze Tamást azonban több korszak katonai hagyományai is érdeklik. Szívesen foglalkozik a 16-17. század, azaz a török időkben szolgáló keresztény zsoldos hadsereg hadviselésével, és érdekli az 1848-as tüzérek históriája is: tüzérfelszerelése is van.  No és persze – ahogyan ezt a kiállítás is igazolja --  gyűjti a Nagy háború, azaz az I. világháború relikviáit, amelyeket most a könyvtár három vitrinében tekinthetnek meg az érdeklődők.
-- Szerencsés vagyok, hogy amikor tizenévesen érdeklődni kezdtem a történelem és az első világháború eseményei iránt, sok családi történetet volt alkalmam meghallgatni.   Az egyik nagyapám az 52-es gyalogezrednél, a család másik ága pedig a 19-es honvédeknél szolgált.  Apai nagyapám szanitéc és hírvivő is volt, szinte az összes frontvonalon megfordult, de anyai nagyapám is részt vett a harcokban, sőt a dédapám is, aki 70 évesen vonult be, és 74 évesen szerelt le. A családunkat veszteség is érte: Ferenc nagybátyám mérnökember volt és tartalékos tiszt, ő 1917-ben Lengyelországban tűnt el. A nagyapám sokat mesélt a háborúról, a történeteit megőriztem, és aztán magam is jártam azokon területeken – például Olaszországban, Lengyelországban --  amelyeken hajdanán a magyar katonák harcoltak.  Kutatni kezdtem ezt a korszakot, és gyűjtöttem a magyar katonákkal kapcsolatos emléktárgyakat. – tudtuk meg Bencze Tamástól.
A vitrinekben tehát a háborúból származó lövedékeket, lőszerfejeket, repeszeket láthatunk, de olyan tárgyakat is, amelyeket a magyar katonák készítettek a harcok  szüneteiben: öngyújtókat, hamutartókat, dóznikat. Érdekes emléktárgyak is szerepelnek a kiállításon, olyanok, amelyek ritkaságnak számítanak. Egy relikvia például a Lachs őrnaszádról, amelyet 1918-ban bocsátottak vízre: a harcokban nem vett ugyan részt, csak később, a Tanácsköztársaság idején vetették be, és 1944 októberében süllyedt el. Ebből az őrnaszádból csak egyetlen darab maradt meg, a mellső ágyútornyáról egy bronzlap. De láthatja a közönség a fehérvári 10-es huszárok sapkajelvényét, és egy szintén fehérvári vonatkozású karcsatot is. Kiállítják a 19-es honvédek emlékfokosát, amit hajdanán Lenkey uram, a Pesti Hírlap újságírója azért kapott, mert méltó emléket állított a katonák küzdelmének, helytállásának. És így tovább,  a tárgyak mellett eredeti dokumentumok, korabeli újságok,  levelek, háborús képeslapok, okiratok is láthatók majd a tárlaton, amelyhez pontos, az ismeretszerzést, eligazodást   szolgáló feliratok is kapcsolódnak.  


További híreink

Tüske Gyula előadása érdekes, tragikus sorsú és szinte ismeretlen női felfedezőről, kutatóról. Szó lesz Sass Flóráról, Saáry Éváról, Farkas Editről és Molnár Máriáról.

2025. május 19. (hétfő) 17:00

Író-olvasó találkozó Csitáry-Hock Tamással a Tolnai Utcai Tagkönyvtárban

2025. május 12. (hétfő) 17:00

Fegyverek a szabadságharc idejéből - kiállítás Bencze Tamás gyűjteményéből.

2025. május 6. és 31. között.

Április 11-én (pénteken) ünnepeljük együtt a magyar költészet napját a Tolnai Utcai Tagkönyvtárban!

Tüske Gyula vetítéses előadása többek között Széchenyi Béláról, Zichy Jenőről, Kőrösi Csoma Sándorról, Gubányi Károlyról és Déchy Mórról. 

2025. április 14. (hétfő) 17:00

ARANYBULLA-WEBARCHÍVUM

Hallgasson ránk!

Smartlibrary - Okoskönyvtár

Dr. Arató Antal (1942-2025)

Jókai-emlékév

Kívánságkosár

Helyismeret


Filmes-téka

TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00463

EFOP-3.7.3-16-2017-00106

Az én könyvtáram

Közadat