Hírek, események

Egy nap élet
Egy nap élet – párbeszéd a közönséggel
Somos Ákos ismét a könyvtárban

gg, szz

Visszatérő vendégnek számít a költészet napján Somos Ákos, a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtárában, hiszen három év óta, április 11-én mindig új és új versösszeállítással jelentkezik. Televíziósként  sportmérkőzéseket közvetít: a Premier League kommentátora. De eredetileg magyar szakon végzett az egyetemen, hajdanán pedig a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium diákjaként -- az iskolai színjátszó csoport oszlopos tagjaként --, egy darabig a színészi pályával is kacérkodott. Sportriporter lett ugyan, de a munka mellett tavaly átvette egykori iskolája, a Teleki színjátszó csoportjának vezetését is. Szép sikereket arattak, a csoportja nagyon lelkes, most éppen a diáknapokra készülnek együtt.
-- Az édesanyám magyartanár, az ikertestvéremmel együtt már gyerekként sokat jelentett nekünk az irodalom.  A versek iránti olthatatlan szerelem diákkoromban kezdődött, de gimnazistaként csak néha-néha adtam elő verset, inkább színjátszóként léptem fel. Majdnem negyvenéves voltam, amikor először vettem részt versmondó versenyen, ezzel barátokat, ismerősöket szereztem, és belekerültem ebbe a körbe. Diákként szívesen szerepeltem, vonzott a színpad, ma viszont már sokkal fontosabb számomra, hogy másokkal is megosszam azt az élményt, amit a versek nekem jelentenek. Hiszen annyi gondolatra bukkan az ember a költészetben – és jó látni, hogy mindez másokat is megérint. Ezért én a versmondásra úgy tekintek, mint a beszélgetés eszközére a hallgatósággal, a közönséggel. A költészet zsenijei olyasmiket fogalmaztak meg nagyon pontosan, amelyeket nekem csak el kell mondanom – így alakul ki a párbeszéd a nézőkkel.
Somos Ákos azt meséli, az első egész estés versösszeállítást 45 évesen készítette, Férfikor címmel: úgy érezte, túljutva  már „az emberélet útjának felén” érdemes egy kicsit visszanézni, összegezni a tapasztalatokat, és elmondani mindazt, ami negyven után  az embereket (férfiakat és nőket egyaránt) foglalkoztatja --  Ákos pedig segítségül hívta ehhez a legnagyobb költőket. Aztán jött a következő est: Arany János Toldijának tolmácsolása. Somos Ákos is vallja, az évfordulók, az emlékévek jó apropóként szolgálhatnak, mert alkalmat adnak arra, hogy ráirányíthassuk a figyelmet egy-egy nagy költőnk zsenialitására.  No és persze arra, hogy a híres, klasszikus művekből is lehet újszerű előadásokat teremteni.
A sportriporterek között persze unikális, amit csinál, hiszen versmondó rajta kívül nem nagyon akad, de azt mondja, sok nagyon művelt, olvasott ember van a szakmában. A  Premier League kommentátoraként dolgozik együtt Hrutka János szakkomentátorral, egykori focistával, aki szintén nagyon szereti a verseket. Így aztán egy-egy évforduló kapcsán megesik, hogy versidézeteket verscímeket is beleépítenek a fociról, a mérkőzésről folytatott beszélgetésbe, kommentárba. Petőfi Sándor születésnapján január 1-jén például Petőfi-verseket emlegettek, idéztek – főleg a maguk örömére, de akadt egy-két szurkoló a képernyő előtt, aki „vette a lapot”.  
Ami a Budai úti könyvtárban rendszeressé vált költészet napi összeállításokat illeti, Somos Ákos azt mondja, igyekszik elkerülni az ismétlést:
-- Az első 40-45 perces összeállításban három éve 11 költő 11 versét válogattam össze: sokan jöttek el, jól sikerült este volt, ez pedig arra sarkallt, hogy folytassam. Visszatérő költők azóta is vannak, hiszen akadnak nagy kedvenceim, akiket jobban is ismerek, de tőlük is  mindig más-más verset válogatok bele az összeállításba. Elvégre olyan alkotókról van szó, akiknek a költészete igen gazdag, van miből meríteni. Eddig általában egy költőtől egy verset adtam elő, de most, a harmadik költészetnapi esten – az Ady-évforduló miatt --, az ő több verse is szerepel, hiszen most is szembesülhetünk azzal, máig ható gondolatokat volt képes megfogalmazni. De a rengeteg magasztos, sorskérdésekkel, történelmi szerepvállalással kapcsolatos vers mellett Varró Dánieltől is mondok verset, hiszen a költészetben fontos a játékosság, a humor, verstani bravúr is – mondja Ákos, aki az örök kedvencei közé sorolja József Attilát, Radnóti Miklóst. Nagyon szereti Orbán Ottó vagy Székely János költészetét, és nagy kedvencévé vált az utóbbi időkben Kemény István is: az ő, verse – Egy nap élet -- vált az idei összeállítás címadójává.    


További híreink

Versek április 11-re
Előadó Somos Ákos


2019. április 11.

Lovas Eszter minősített jóga-oktató előadása

2019. április 24.
A kiállítást megnyitja, az est vendége: Tóth Tamás, esperes

2019. április 5.

Beszédcentrikus, játékos, mesés foglalkozások havonta egyszer Varga Judit Aida francia nyelvtanár vezetésével


2019. március 30.
Kölcsönözz egy könyvet látatlanban, Bálint napon!


2019. február 14.

Várjuk javaslataikat áprilisi kosarunkba.

EFOP-3.7.3-16-2017-00106

Online elérhető adatbázis és e-könyvek

Filmes-téka

Könyvajánló