Hírek, események

Hogyan nézzünk modern festményt?

Barangolás korokon és stílusokon át
Legyünk nyitottak!

gg, szz

„Ilyet én is tudnék festeni” – halljuk ezt időnként, ha a kortárs  művészek kiállításán megütközik valaki a látványon.  No persze, igen gyorsan kiderülne, hogy azért ez nem ennyire egyszerű…
A székesfehérvári Szent István Király Múzeum munkatársai sokat tesznek azért, hogy  a kiállítások látogatói jobban értsenek egy-egy korszakot, megismerjék annak tárgyi világát, művészeti, gondolati problémáit és persze, nyitottabban viszonyuljanak a mai  képzőművészeti alkotásokhoz is. Ennek érdekében a felnőtteknek különféle kísérőprogramokat, egyebek között tárlatvezetéseket tartanak, a gyerekek számára pedig múzeumpedagógiai foglalkozásokon teszik igazi élménnyé az alkotások befogadását.
November 21-én  17 órakor a Zsolt utcai Tagkönyvtár vendége lesz  Izinger Katalin művészettörténész, a Szent István Király múzeum munkatársa, aki egy kis  időutazásra invitálja a  hallgatóságot, hiszen előadásában nem csak a kortárs művészetről esik majd szó. Egyebek között egy reneszánsz festménnyel érzékelteti, hogy az első pillanatban közérthetőnek látszó, figurális alkotás is sok olyan tartalmat közvetíthet, ami a ma embere számára korántsem egyértelmű – ám a középkor végén még mindenki pontosan tudta, mi rejlik az ábrázolás mögött.  És így tovább, Izinger Katalin különféle korokon és stílusokon át vezeti majd a hallgatóságot. Többféle képzőművészeti műfajt is felsorakoztat, hogy ötleteket adjon ahhoz, miként tekintsünk egy-egy képzőművészeti munkára. Természetesen modern alkotásokról is szó esik majd, elvégre a székesfehérvári múzeum messzeföldön híres kortárs gyűjteményéről. Így aztán a Megyeház utcai Új Magyar Képtárban látható művekből is szerepel majd példaként egy-egy munka a vetítettképes előadáson. 

További híreink

Kötetlen beszélgetés Kocsis Balázs szobrászművésszel

2019. március 28.


Ötleteljünk együtt!
Segítségünkre lesz Izinger Katalin művészettörténész

2018. november 21.


Dr. Czetz Balázs levéltár igazgató előadása

2018. október 25.
Közreműködik
az Érintő együttes

2018. szeptember 13.
A franciadrazsé színei

Vass Virág írónővel Szima Viktória beszélget

2018. június 6.

Várjuk javaslataikat áprilisi kosarunkba.

EFOP-3.7.3-16-2017-00106

Online elérhető adatbázis és e-könyvek

Filmes-téka

Könyvajánló