Tizenhárom novella: Verseim
Szvoren Edina lesz a vendég

Szvoren Edina József Attila-díjas író lesz a vendég május 7-én, pénteken 17.30-kor a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri Tagkönyvtárában.

A szerző Verseim című novelláskötete tavaly jelent meg, és óriási sikert hozott:  a kritikusok és az olvasóközönség  egyaránt kedveli az író sajátos világlátását, sokszor   a valóság és az abszurditás mezsgyéjén egyensúlyozó, gyakran megrázó, felkavaró  történeteket. A könyv újabb elismeréseket hozott: az idén Szvoren Edina elnyerte a Mészöly Miklós-díjat, legutóbb pedig a Libri irodalmi díját.

Szvoren Edina eredetileg zenetanár, zeneszerző, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és Gimnáziumban tanít zeneelméletet és szolfézst. Kezdetben a Holmiban és a Jelenkorban jelentek meg írásai – 2005-től publikál rendszeresen.

"Tehetsége, mondanivalója, világa, tudása, technikája már van, minden novellája felismerhető: ő írta" --  állapította meg róla a biztos értékítéletéről híres Réz Pál,  irodalomtörténész, szerkesztő, a kortárs irodalom jó ismerője  2008-ban, amikor bemutatta a Litera című irodalmi portálon. Egyebek között így jellemezte: „Nem a megfigyelő helyzete az övé: csak azt írja, jóformán csak azt, ami egzisztenciálisan érintette – mélyen érinti akkor is, ha az közvetlenül nem jelenik meg a szövegben, vagy ha nem egyértelmű, hogy melyik figurájával rokonítható. (Egyébként ehhez semmi közünk.) Ha volna értelme a kategorizálásnak, a terminusoknak, azt mondanám: lírai epikus.”

Szvoren Edina már a kezdetektől egészen egyéni hangvételű, különleges novellákkal jelentkezett, az első novelláskötete, a 2010-ben, a könyvhétre megjelent Pertu nagy figyelmet kapott, majd 2012-ben látott napvilágot a Nincs és ne is legyen című novellagyűjtemény, amelyért 2015-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. 2015-ben adták ki Az ország legjobb hóhéra című novelláskötetét, 2018-ban pedig megjelent a Verseim novellagyűjtemény.  Az esten Szvoren Edinát könyveiről, sajátos világlátásról, az íráshoz való viszonyáról faggatjuk. Erről korábban így nyilatkozott: „az alkotás számomra nem önmegörökítés, nem terápia, sokszor még csak nem is a gondolkozás egy formája, hanem célját az okban meglelő funkciógyakorlás.”