Hírek, események

Vincze Mátyás papírmerítő kiállítása

Tessék mondani, hogy készül a papír?
Vincze Mátyás jubileuma

gg, szz

A nagyüzemi papírgyártás elterjedése ellenére máig van becsülete a papírkészítés ősi technikájának, a különleges merített papírnak, amivel egészen egyedi, míves tárgyakat, kiadványokat lehet létrehozni. A székesfehérvári Vincze Mátyás 25 esztendeje foglalkozik ezzel a csodálatos mesterséggel: munkáiból január 7-én, 17 órakor jubileumi kiállítás nyílik a Széna téri Tagkönyvtárban.
Vincze Mátyás korábban a Videoton munkatársa volt: üzemmérnökként dolgozott ott 1992-ig. A merített papír készítésének ősi módszereihez elsőként egyik családtagja, Vincze László nyúlt vissza: ő kutatta fel, sőt alkotta újra az 1980-as években a mesterség eszközeit, technológiáját, és létrehozta a híressé vált Szentendrei Papírmerítő Műhelyt.
-- Az unokaöcsém, László, papíripari mérnökként dolgozott a szentendrei papírgyárban, és miután múzeumokban, levéltárakban tanulmányozta mindazt, ami az ősi mesterségről fennmaradt, azt ajánlotta a gyár igazgatójának, hogy foglalkozzanak a régi módszerekkel is. Ám az igazgató erre nem volt fogékony, ezért László kilépett a gyárból, és először garázskörülmények között valósította meg az elképzeléseit – meséli Vincze Mátyás, és hozzáteszi: ő maga is rácsodálkozott hajdanán arra a különleges látványra, amikor az unokaöccse műhelyében egy opálos folyadékból látta kialakulni, létrejönni a nyers papírt. De az úgynevezett „fehérmíves mesterséggel”, a papírmerítéssel akkor ismerkedett meg közelebbről, amikor a Videotonban fölöslegessé vált.
-- Így járt akkoriban, 1992-ben rajtam kívül még pár ezer ember: 43 éves voltam, viszonylag fiatal, ám akadtak munkahelyek, ahol ezt az életkort már nem tartották ideálisnak. László unokaöcsém a hónom alá nyúlt és megtanította nekem a mesterség alapfogásait. A tanulás után a pályafutásom rögvest azzal kezdődött, hogy bedobott a mélyvízbe: azzal bízott meg ugyanis, hogy Stuttgartban, a karácsonyi vásáron tartsak bemutatót. Én el is utaztam, kimerítettem a papírt, ahogy tanultam, csakhogy ott, a vásárban először hólyagos lett a produktum… Mobiltelefon még nem volt, egy kollégiumban szálltam meg, és ott a közösségi telefonon konzultáltam Lászlóval, hogy másnap már sikerüljön a bemutató.
Vincze László nem csak ismeretekkel vértezte fel, hanem Mátyás tőle kapott eszközöket is, amikor a fehérvári műhelyét kialakította, egy darabig még megrendelésekkel is ellátta. Huszonöt esztendeje annak, hogy új életet kezdett papírmerítőként, és munkái rövidesen ismertté tették a nevét. Az általa készített papírt keresik a művészek, akik egyedi alapra, merített papíralapra szeretnének dolgozni --  hiszen ez is meghatározza az alkotás jellegét --, de Vincze Mátyás készít különleges naptárakat, díszokleveleket, meghívókat, kiadványokat… A fehérmívesség mellett természetesen a feketemívességet, azaz a nyomdászati eljárásokat is kitanulta. Kezdetekben magasnyomású technikát, szitázást alkalmazott a műhely, ma már inkább modern, számítógépes eljárással, printerezéssel viszi fel a feliratokat, képeket az ősi módon készített, merített papírra. Munkái így ötvözik tehát a korszerű technikát és a régi, kézműves hagyományokat.
Nem csak a vásárokba jár, hanem szívesen tart bemutatókat az óvodásoknak, iskolásoknak is, hogy megismertesse velük a papírmerítés tradicionális eljárásait… A gyerekek kedvtelve figyelik a „varázslatot”. Vincze Mátyás mosolyogva, iróniával meséli: az azért előfordult, hogy egy hosszabb óvodai papírmerítési bemutató után – amikor már úgy érezte, minden fontosabb dolgot megosztott a hallgatósággal -- azt mondta a gyerekeknek, ha még kíváncsiak valamire, kérdezzenek bátran!  Mire egy kisfiú, vékonyka hangon:  „tessék mondani, hogy készül a papír?”
A papírkészítés módját először Kínában, időszámításunk szerint 105-ben Caj Lun császári hivatalnok írta le. A módszer aztán elterjedt, előbb keleten: eljutott Koreába, Japánba, majd az iszlám kultúrterületen keresztül a Közel-keletre, Egyiptomba. Az 1200-as években Európába került a mesterség: Itáliába, Spanyolországba. Akkor már nem bambuszt, selymet használtak alapanyagként, hanem rongyhulladékot és kendert, amit papírmalmokban őröltek, foszlattak, „rohasztottak”. Az ipari forradalom idején, a 19. században -- amikor a fa vált a cellulóz legfőbb alapanyagává -- megindult a papír nagyüzemi előállítása.
-- Napjainkban a papírmerítők cellulózlapot használnak, amit már nem magunk állítunk elő… Ráadásul fehérített, famentes cellulózzal dolgozunk. Azért fontos, hogy a papír famentes legyen, hogy ne sárguljon meg idő előtt, mert a művészek előszeretettel használják a merített papírt akvarellekhez, linómetszetekhez, rézkarcokhoz. A megfelelő merített papír erre kiválóan alkalmas, mivel nem tartalmaz lignint, ami oxidálódva a sárgulást, barnulást okozná. Másrészt az effajta papíroknál a rostok kusza kacsolódása, elhelyezkedése miatt a festékek másképpen fednek, terülnek a lapokon.
A merítés folyamatáról Vincze Mátyás így mesél:
--   A megvásárolt cellulózlapot féltenyérnyi darabokra tépem, vízbe áztatom, azután pedig roncsoló géppel apróra darálom. A folyamat alatt keverek hozzá víztaszító anyagot, és szilárdságnövelőt. Az impregnáló anyag azért fontos, hogy ha nyomtatunk  --  tintával, tussal dolgozunk -- a papírra, az ne itatósként viselkedjen, ne folyjék szét rajta festék . A szilárdság növelésére pedig azért van szükség, hogy legyen a papírnak tartása. A papírt egyébként ennél a fázisnál lehet anyagában is színezni, szintetikus, papíripari anilin alapú festékekkel…
Az újrarostosított cellulózanyagot, masszát egy nagy dézsában keverik össze a vízzel, és a papírlap előállításához a merítőlegények szitát, fakeretet használnak. A szitaháló a kezdetekben állati belekből font, szőtt szerkezet volt, manapság már réz, (bronz) vagy saválló acél az anyaga. A szitát a szuszpenzióba, azaz a speciális lébe merítik – amit Vincze Mátyás csak löttynek nevez –, és megrázogatják. A keret elősegíti, hogy szabályos négyszög alakuljon ki, ha viszont ezt szándékosan nem használja a mester, egészen más, érdekes hatást ér el: szabálytalan, csipkézett lesz a papír széle… (No persze, mondanunk se kell, hogy alapos gyakorlat kell ahhoz, hogy az ember  pontosan tudja, adott lapvastagsághoz mennyit kell bekeverni a pépből, milyen gyakorisággal szükséges pótolni, és miként kell rázogatni a szitát, hogy szép, egyenletes papírlapot kapjon ) A merítés után a víz egy részét kicsorgatják, majd egy deszkára terített filclapra borítja a mester a szitáról a nyers lapszerkezetet. (Ekkor kaphat egyedi díszítést is a kézzel készített papír, ebben az állapotában hagynak nyomot benne a papírlap egyik sarkán – például egy szép formájú növény levelével, virágával vagy éppen szárazvirág, pamutszál felhasználásával.) Majd újabb filcréteget tesz fel a mester, és megint a lébe meríti a szitát… És így, tovább: a  folyamatot addig folytatja, míg egy tekintélyes „szendvics” alakul ki a filcek közé merített nyers papírlapokból. Ezt a „szendvicset” aztán gondosan préselik egy speciális eszközzel, majd leszedik a lepréselt papírlapokat a filc lapokról, és facsipesszel akasztják fel száradni. A merített papír egy nap alatt megszárad, de közben kissé fölpöndörödhet, ezért szükség van még a simításra, amit a szárazpréssel végeznek el. Természetesen a merített papír antikolása hosszabbá teszi a folyamatot, hiszen ahhoz a már megszáradt fehér papírlapot újra be kell áztatni növényi eredetű különleges páclevekbe, kipréselni belőlük az oldatot, majd újra meg kell szárítani és kisimítani.  
A merített papír nagyon alkalmas arra, hogy egyedi naptárakat, díszokleveleket, családfákat, meghívókat, kis példányos, sorszámozott köteteket készítsenek belőle. Vincze Mátyás szívesen „szövetkezik” más mesterség művelőjével is: néhány éve a fazekas Csuporné Angyal Zsuzsával hoztak létre apró, míves köteteket, amelyek fedőlapja zöld, türkiz vagy kékes színű kerámiából készült, a merített papírlapokon pedig a magyar irodalom egy-egy gyöngyszeme szerepelt. Az így született, szép, mini versesköteteknek nagy sikerük volt, amikor ősszel, a Széna téri könyvtárban kiállításon szerepeltek.
Ezért aztán Vincze Mátyás most, a jubileumi tárlatán a legkülönbözőbb munkáit mutatja be – mindazokat, amiket az elmúlt 25 esztendőben készített: díszoklevelekben, naptárakban, családi és közéleti eseményekre szóló, egyedi meghívókban, névjegykártyákban gyönyörködhet a közönség, és egészen különleges, kispéldányszámú  kiadványokat is láthatunk a tárlaton. Vincze Mátyás készített míves kötetet klasszikus szerelmes versekből, és a trianoni diktátumról megemlékező költeményekből is. Vannak kötetek, amelyhez maga válogatta az irodalmi alapanyagot, de akadnak jócskán olyanok is, amelyeket megrendelésre csinált. Merített papíron jelent meg egyebek között a Toldi és a Toldi estéje – Arany János elbeszélő költeményei -- vagy a János vitéz – Petőfi Sándor műve is. Az Országos Széchenyi Könyvtár javaslatára nagyon szép bőrkötésbe öltöztették Comenius Orbis sensualium Pictus című, latin-magyar művét, valamint Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediajának fakszimile kiadását.

További híreink

Kiállítás Tóth László
és Kupi László fotóiból

Megtekinhető:
2019. március 12. és április 13. között

Kézműves foglalkozás

2019. március 2.
Az önfejlesztés útján coaching módszerekkel.
Gaál Zita és Mezei László minősített coachok és térnerek vezetésével.

2019. február 18.
Csóka Judit meseterapeuta vezetésével a spanyol népmesék világába utazunk

2019. február 11.

Várjuk javaslataikat februári kosarunkba.

EFOP-3.7.3-16-2017-00106

Online elérhető adatbázis és e-könyvek

Filmes-téka

Könyvajánló