Hírek, események

"Vissza a múltba"
A kiállítás megtekinthető 2019. február 22-ig.

Színes a paletta, fekete-fehérben is
Vissza múltba – diákok fotótárlata

gg, szz

Több,  mint ügyes képek. Azt bizonyítják, hogy  ezeknek a  fiataloknak, diákoknak  van szemük, eredeti látásmódjuk a fotózáshoz, és fekete-fehérben is képesek  figyelemre méltó kompozíciókra.   Legyen az zsánerkép, portré, szociofotó, a fény-árnyék játékát érzékeltető „csendélet”, oda kell figyelni rájuk. Időnként meglepő, meghökkentő képkivágásokkal, nézőpontokkal is eljátszanak. Látszik, hogy odafigyeltek arra, amit az iskolában tanítottak nekik, ismerik a technikai  alapokat, ám ezzel együtt érvényre juttatják egyéniségüket is. Mindezt most kiállításon igazolják, mutatják be. A  Gorsium Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium fotográfus szakra járó tanulóinak tárlatát január 14-én, 17 órakor a Budai úti Tagkönyvtárban Bakonyi István tanár nyitja meg.
A válogatás  címe Vissza a múltba –a képek ugyanis azt az időszakot idézik, amikor a fotósok még fekete-fehér kompozíciókat készítettek.
-- Azért választottuk  ezt a témát, mert fekete-fehérben egészen másként kell képet alkotni, gondolkodni a vizuális megoldásokon. Még akkor is, ha nem hagyományos technikával, filmre dolgoztak a növendékek, hanem digitálisan készültek ezek a képek. Mostanában kevés fekete-fehér felvétel születik, a fotósok rendszerint szinte tobzódnak a színekben. Ezért volt nagyon lényeges, hogy ezt is megtanulják, és tudják, ilyenkor mire kell figyelniük…. A kép témáját rájuk bíztuk: ezért aztán portrét, csendéletet, természetfotót, életképet, szociofotót egyaránt láthat a közönség a kiállításon. Az volt a lényeg, hogy a fény-árnyék tudatos hangsúlyozásával, esetleg érdekes tükröződésekkel teremtsenek olyan különleges vagy izgalmas hangulatot, ami a fekete-fehér fényképekkel érhető el igazán… -- mondta Bödő Viktória fotográfus mester, a Gorsium középiskola tanára, akitől megtudtuk, összesen 62 diák tanul fotografálni,  ebből 24 növendék még csak  9. osztályos, kezdőnek számít.  A tárlaton a felsőbb évfolyamok tanulóiból a legjobbak --  mintegy 20 diák  -- mutathatja  be a munkáját:  van,  aki több képpel is szerepel. A diákok a nyári szünetre – három hónapra – kapták meg a feladatot, ami érzékelhetően inspirálta őket…  Az, hogy kinek a képét, sőt képeit válogatják be a tárlatra,  az egyfajta elismerés -- hiszen csak a legjobb fotókat állítják ki. Ráadásul a fiatalabb, kezdőbb 10-es és az idősebb, tapasztaltabb 11-12-es diákok együtt szerepelnek, tehát kizárólag a fotó minősége, az egyéni látásmód számít.   
Az iskola egyébként korábban Színek és formák címmel mutatta be a fotográfia szakosok legjobb felvételit, és ezután is időről időre terveznek hasonló, bemutatkozó tárlatokat. A Gorsium középiskolában mindössze négy esztendeje indult fotográfus képzés: az első „fecskék” – ők mindössze kilencen vannak – az idén érettségiznek, természetesen a szakmai tárgyból is. Azután a négyesztendős képzés után  maradhatnak  az ötödévre --  pontosabban a 13. évfolyamon – ahol OKJ-s bizonyítványt szerezhetnek, fényképész fotótermék-kereskedők lesznek – tudtuk meg Bödő Viktóriától.  Korábban fotós csak érettségi utáni képzés során lehetett valaki, így aztán akadnak, akikről a Gorsium gimnáziumban menet közben kiderült, hogy máshoz támadt kedvük, és egészen más jellegű felsőoktatási intézménybe jelentkeznek.  Van, aki viszont kifejezetten a szakmában maradva tanulna tovább: már az egyetemeken is indul fotószak, intermédia szak. Vegyes a kép. Annyi bizonyos, hogy – mindegy, milyen pályát választ a diák – az iskola révén ki-ki fogékonyabbá válik a vizuális művészetekre, a fotográfia szak egyfajta látásmódra nevel…
Akad, aki éppen ezen a szakon ébredt rá, hogy a szociológia érdekli. Englóner Kamilla kiállításon szereplő fotója arról árulkodik, hogy már eldöntötte, mihez kezd majd… Egy vak utcai harmonikást sikerült lefényképeznie. Rendszeresen találkozik vele, érdekli a nehezebb sorsú, hátrányos helyzetű emberek élete.  Azt mondja, társadalomtudományi tanulmányaihoz később szemléletes hátteret jelentenének szociofotói.
A tanítványok közül Bödő Viktória Kamilla példáján kívül Kunsági Kingát emeli ki, különleges látásmódja miatt: egy szép tekintetű macska fotója vagy a lovas képei emlékezetesek.  De Lipták Álmos is kitűnik a mezőnyből: nagyon érdekes a metróban készült fotója, amint az elsuhanó metrókocsi gyorsaságát érzékelteti, de szép a tükröződő lány portéja is.
A fekete-fehér képekből nyíló kiállításon csoportképen szerepelnek majd a fotósok, de álljon itt a kiállítók névsora is: A 12/A-ból: Lipták Álmos, Tóth Klaudia, Sinka Fanni, Hábencius Dóra, a 11/B-ből: Kunsági Kinga, Szakács  M. Soma, Simon Celina, Szalai Barbara, Englóner Kamilla, Zsednai Mária, Feszt Dorina, Brüll Patrik, 10/C-ből pedig  Szalay Petra, Hír Fruzsina, Horti Ákos, Gyenge Szandra, Muladi Hanna, Barsi Bíborka, Badi Napsugár, Schneider Fanni szerepel majd a tárlaton.   


További híreink

Tóth Andrea interaktív előadása

2019. június 5. 18.00

Akinek a madarak is Chopint énekelnek - Érdi Tamás története
É. Szabó Márta könyvbemutatója és Érdi Tamás virtuális koncertje

2019. június 1. 17.00

Dudás Zoltán okleveles masszázsterapeuta, a Mobilitás Egészség Klub ügyvezetője előadása

2019. május 17.
Berke Bianka Dóra párkapcsolati és szexuál tanácsadó, léleklátó előadása

2019. május 24.
Beszélgetés-sorozat Pap Csilla life coach, motivációs tréner, személyes fejlesztő, párkapcsolati mediátor vezetésével

2019. május 8.

Várjuk javaslataikat júniusi kosarunkba.

EFOP-3.7.3-16-2017-00106

Online elérhető adatbázis és e-könyvek

Könyvajánló