Út az önazonossághoz, a traumák feldolgozásához

Mire való a biblioterápia, mit nem érdemes várni tőle, hogyan segíthet önazonossá válni? A többi között ezekről is szóltak előadások, beszélgetések a minap az Országos Biblioterápiás Konferencián, amelyen könyvtárunkból is többen részt vettünk.

A MATE Kaposvári Campusán rendezett eseményt a Magyar Olvasástársaság elnöke, az egyetemen oktató Gombos Péter, valamint Nagy Attila olvasáskutató (akitől ide kattintva olvasható tanulmány) nyitotta meg.

Gombos Péter egy hajdani fiatal lányról mesélt, aki a Magyar Olvasástársaság pályázatán nyert Illyés Gyula: Nem menekülhetsz című verséről írt gondolataival. A mottó a következő volt: „Olvasás közben jutott eszembe”. A megidézést követően elénk lépett Óvári Heléna, immár felnőtt nőként. Kistelepülésről érkezve, hátrányos helyzetűként támogatta őt tanítója. Jelenleg négy diplomával, öt nyelvvizsgával tanít, és trénerként dolgozik. Az olvasást, az írást és legfőképp az odafigyelést emelte ki mint segítséget. Vallotta, hogy ne elhagyjuk, amit kaptunk, hanem építkezzünk belőle.

Bartos Éva könyvtáros, biblioterapeuta – akinek a közreműködésével két évtized alatt modellértékű komplex biblioterápiás rendszert sikerült kiépíteni – egy rövid történeti áttekintést adott, és ismertetett több kiadványt (például: Olvasókönyv a biblioterápiáról).

Rajnai László, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium tanára a pedagógia területéről közelítette meg a biblioterápiát, meggyőzve közönségét az irodalom pozitív hatásairól. Vagyis: az olvasás tágítja a teret, az időt a fiataloknak. További nyereség a gondolkodásra ösztönzés, az önazonosság és az egészséges személyiségfejlődés. Mindebben a tanár szerepe támogató, elfogadó. Hangsúlyozta az olvasás lassító funkcióját, mely révén befogadhatóvá válnak az élmények, érzések.

Rajnai László a pedagógia területéről közelítette meg a biblioterápiát

Délután, a Felnőttek biblioterápiája szekcióban Szerényiné Tar Gabriella könyvtáros, biblioterapeuta arról beszélt, miként tart látássérülteknek és látóknak – vegyes csoportban – biblioterápiás foglalkozásokat. Kiderült, hogy ő maga látássérült szülők gyermekeként szerzett alapvető tapasztalatokat. A vakoknak, gyengénlátóknak sokkal kevesebb a társas kapcsolatuk, ugyanakkor a belső látásuk intenzívebb, mint a látóké. Kezdetben kifejezetten nekik hirdették meg a foglalkozásokat. Csakhogy a látók is kedvet kaptak. Kérésükre nyitottá tették az alkalmakat, mondván, jöjjenek mindazok, akiknek szükségük van erre. Ma már fele-fele a látók és látássérültek aránya… Mindez nagyszerűen képes volt oldani a gyengénlátók elszigeteltségét – a nyitott csoportban is ki tudták beszélni a problémákat. Persze, fontos, hogy kellően rétegzett szövegekkel foglalkozzanak, annak érdekében, hogy mindenki a saját intellektusához tudja kapcsolni a hallottakat.

Olykor az is hátrányt jelent, ha valaki távolabb él a nagyvárosi könyvtártól. Csorba-Simon Eszter biblioterapeuta arról számolt be, hogy épp ezért hirdettek az online térben ingyenes önismereti csoportot Korlátlan korlátaink címmel. Annyian jelentkeztek, hogy végül két – 14 illetve 13 tagú – csoport alakult ki. Az egyikben képzettebb emberek voltak: 5 alkalommal másfél órás foglalkozásokon beszélgettek. A másik csoport összetétele vegyesebb volt: ők 4 alkalommal 2-2 órán át „találkoztak” az online térben. Csorba-Simon Eszter részletesen elmesélte, melyik foglalkozáson milyen szöveget választott, hogy az irodalomterápia eszköztárával segítsen a csoportok tagjainak az önazonosság megtalálásában. A versek, dalszövegek kinek-kinek segítettek válaszolni arra a kérdésre: ki vagyok én? Hogyan tudjuk befolyásolni, mit gondolnak rólunk? Miként tudjuk meghúzni a határainkat?

A Kaposvári Egyházmegye papja, középiskolai tanár, Kisiván Csaba Értelemtalálás-felé-való-lét címmel könyvet is írt a témában, amelyről beszélt, vagyis Viktor Emil Frankl (1905–1997) osztrák neurológus és pszichiáterről, a logoterápia és az egzisztenciaanalízis, a pszichoterápia egyik megalapítójáról. Frankl koncentrációs táborokban raboskodott, több családi tragédia érte, mély depresszióba zuhant. Végül maga és mások szenvedései révén eljutott arra a következtetésre, hogy a legabszurdabb, legfájdalmasabb és legembertelenebb helyzetben is van az életnek egy lehetséges értelme, amitől a szenvedés is értelmet nyer. (Mégis mondj igent az életre! című könyvét többször kiadták, népszerű olvasmány.)

A logoterápia alaptétele, hogy az életnek feltétlen értelme van, még a Frankl által „tragikus triásznak” nevezett bűn, szenvedés és halál közepette, illetve ezekkel „szemben” is. A logoterápia tárgya nem más, mint az emberi létezés (egzisztencia) értelme, illetve annak feltárása, hogy az ember miként keresi életében az értelmet – ebben segít a terapeuta.

Önmagunkat kiteljesíteni vagy megvalósítani olyan mértékben vagyunk képesek, amilyen mértékben képesek vagyunk túllépni magunkon. Mindenkinek megvan a saját életfeladata azáltal, hogy értéket valósít meg, és éppen ennek következményeként teljesedik ki igazán az egyén.

A kerekasztal-beszélgetésen Gombos Péter moderálásával Béres Judit, Vörös Klára és Péczely Dóra osztották meg gondolataikat a biblioterápia, irodalomterápia kapcsán 

A Gyermekek biblioterápiája szekcióban először Major Ágnes ismertette, milyen hátránykompenzáló, személyiségfejlesztő hatása van az irodalomterápiának a roma középiskolás lányok esetében. A pécsi Gandhi Gimnáziumban tanító szakember a terápiás metafora módszerét ismertette részletesen. Ennek lényege, hogy a részt vevő a szövegben fellelhető metafora által értelmezni tudja saját életét, helyzetét. Ez maradandó élményt okozhat, a metafora használata pedig kulcs lehet a nyelvi hátrány oldásához is.

Vörös Klára a különös Behintázik a kazuár címet adta előadásának, amelyből kiderült, miért is lehet jó gyermekeknél alkalmazni a biblioterápiát. Meglátása szerint az egyik tétel az, hogy „a jót tenni kell”. Illetve: a biblioterápia nem azért van, hogy olvasóvá neveljen, hanem azért, hogy megszerettesse az életet. Nem alkalmas továbbá a hiányok pótlására, viszont segíthet a szorongások oldásában. A kazuárról – ami egy robosztus, félelemkeltő, veszélyes madár – a fenyegető dolgok metaforájaként beszélt a szakember. Ilyen fenyegető tényezőből számtalan létezik a felnőttek és a gyermekek világában is. Az ezekkel való megküzdésben ugyancsak segíthet a biblioterápia, amely az irracionálist is elfogadhatóvá teheti.

A „kapunyitó” generáció irodalomterápiájáról már Péczely Dóra irodalmi szerkesztő beszélt Két part között címmel. Először is azt határozta meg, kik alkotják a kapunyitó generációt: azok a kereső fiatalok, akik már elmúltak 18 évesek, felnőttek, de nincs saját otthonuk, és akár munkahelyük, biztos párkapcsolatuk sem. Nem tudják pontosan, hová, merre tartanak, s ez az állapot egészen 30 éves korig is eltarthat. Mivel új jelenségről van szó, így az érintettek nem tudnak kihez kapcsolódni, nincs igazi mintájuk a valódi felnőtté váláshoz. Szoronganak, döntésképtelenek, ezért számukra is jó módszer lehet a biblioterápia versekkel, novellákkal, dalszövegekkel. Péczely Dóra leginkább ezzel a korosztállyal szeretne foglalkozni, akár csoport szinten is.

Grecsó Krisztánt Gombos Péter kérdezte a konferencia záró beszélgetésén Fotó: Buriánné Tarró Edit

Zárásképpen Grecsó Krisztián író – aki egy ideig ugyancsak dolgozott könyvtárban – közvetlen stílusban mesélt az íráshoz való terápiás viszonyáról legutóbbi, Apám üzent című regénye apropóján. Elmondta, hogy kiderült: a családi történetek nem úgy, nem azzal, nem akkor történtek az egyes megkérdezettek szerint, ahogyan ő korábban megismerte őket. A családi emlékezet tehát nem levéltári dokumentum. Számára mégis gyógyító folyamatok indultak a családi történetek rögzítésével. A ma oly divatos transzgenerációs szövegeket leginkább traumaként emlegetjük, ám az ő értelmezése szerint ezek legalább annyira erőforrások, lehetőségek is. Elődeink küzdelmei, vágyai ugyanis hozzájárulhattak a mi mai sikereinkhez.

Az összefoglaló szerzői: Bokros Judit, Buriánné Tarró Edit, Gombkötő Gina, Somogyfoki Ottilia