Hol terem a bányavirág?

Különleges ásványok Nagybánya környékéről

gg

Erdélyi bányákból származó ásványokból, szépséges kristályokból látható kiállítás február 29-ig a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai utcai Tagkönyvtárában. A tárlaton Kovács Pál mutatja be gazdag gyűjteményének tetszetős, különleges darabjait. Kovács Pál a Kárpát-medence ásványait gyűjti. Hogy miért? A magyarázat egyszerű: több, mint húsz éve kezdett el foglalkozni az ásványokkal, mégpedig Kövecses-Varga Lajos – a siófoki ásványmúzeum létrehozójának – hatására. Mivel a mentora is a Kárpát-medencei kincsekre specializálódott, ezért aztán Kovács Pál érdeklődése is erre a területre koncentrálódott.

­ A gyűjteményem legnagyobb része Erdélyből származik, de a történelmi Magyarország más területeiről, például a Felvidékről is vannak ásványaim, no és természetesen a mai Magyarország bányavidékeiről is gyűjtöttem jó néhány darabot – meséli Kovács Pál. – Erdélyben különösen gazdag a vidék ásványokban, korábban is főleg a bányáiról volt híres ez a terület, no meg az erdőségeiről, a fakitermelésről. Komolyabb bányászat Erdélyben három vidéken folyt. Északon terül el Szatmár és Máramaros megye, amelynek bányászati központja Nagybánya. A környező bányákban alapvetően az ólom ércét, a galenitet és a cink ércét, a szfaleritet termelték ki, ezek mellett persze rezet, ezüstöt és aranyat is bányásztak, de lényegesen kisebb mennyiségben. Nagybánya alatt, az Erdélyi érchegységben elsősorban aranybányák működtek, a híres „aranyháromszög” közepén található Verespatak. (Sokan hallottak már Verespatakról, ahol egy kanadai cég húsz éve szeretné az aranyat kitermelni, csakhogy ezzel veszélyeztetné a települést, és a környezetet is, hiszen a természetet károsító cianidos eljárással lehet az aranyat gazdaságosan kinyerni.) Délebbre, a Bánátban, Temesvár alatt pedig nagy mennyiségben bányászták a vasércet. Vaskőt és Dognácskát persze, az ásványgyűjtők elsősorban az Európa-szerte híres gránátkristályairól ismeri: ebből is akad egy példány  a kiállításon.

Kovács Pál hozzáteszi, Nagybánya környékén 2007-ben zárt be az utolsó bánya. A környék tíz bányájára az volt a jellemző, hogy az érc mellett rengeteg kristály fejlődött ki: ezeket csak „bányavirágként” emlegetik. Már az elnevezés is gyönyörű – de egyáltalán nem véletlen, hiszen nagyon sok ásvány hasonlít a virágra. Kovács Pál ezt igazolhatja, hiszen a gyűjteményében szereplő kalcitok is igen erősen emlékeztetnek a krizantémra vagy az őszirózsára. A Tolnai utcai Tagkönyvtárban Kovács Pál most az erdélyi – főleg a Nagybányáról és vidékéről származó – ásványokból mutatja be a legérdekesebbeket, legszebbeket.

A már említett kalcitkristályok megjelenése hihetetlenül változatos – van, amelyik víztiszta, azaz úgy tűnik, mintha üvegből lenne, de nagyon sok hófehér kalcitkristály előkerült a vidéken, emellett pedig akad koromfekete is.

-- Vannak olyan bányák, ahol szabályos, kicsit rovátkolt felületű gömbökké álltak össze a kalcitkristályok. Ezek a gömbök is lehetnek fehérek, feketék egyaránt. Sőt, előfordult már, hogy olyan kalcitgömbre bukkantak, amelynek egyik fele fehér, a másik fele pedig fekete volt. A Nagybányai Ásványmúzeumnak sokáig egy efféle mészpát gömb volt a legfőbb vonzereje, látványossága. A hat és fél centi átmérőjű fekete-fehér gömb képe szerepelt a belépőjegyeken is. Ám ezt a világviszonylatban is különlegességnek számító ásványt néhány éve ellopták a múzeumból – meséli Kovács Pál, aki azt is elárulja, neki is van a gyűjteményében egy ilyen fekete-fehér gömbkalcit. Igaz, az ő féltett kincse lényegesen kisebb, mint az ásványmúzeumból eltűnt darab. A legnagyobb -- Nagybánya környéki -- bánya Kapnikbánya volt: onnan rengeteg bányavirág származik – megannyi formában. A sok-sok erdélyi ásványom között alig találni két teljesen egyforma megjelenésűt… Igaz, ha teljesen egyforma megjelenésű két ásvány, akkor az azt jelenti, hogy egy üregből kerültek elő a bányában. Rendszerint valamilyen kőzet zárja magába az ércet, amit úgy termelnek ki, hogy a kőzetbe belefúrnak, majd robbantják. A kőzetekben pedig különféle méretű üregek vannak – ezek falára nőnek a kristályok. Ezek a kristályok a bányászat szempontjából értéktelenek, mehetnek a meddőhányóra… Csakhogy már 50-60 évvel ezelőtt azt tapasztalták, hogy a szép, változatos kristályok érdeklődést keltenek, kelendőek – pénzt is lehet belőlük csinálni. Így aztán a bányászok ezeket kihozták a bányából: a főnökség kapta a legpompásabbakat, a többit pedig eladták, vagy eltették nehezebb napokra. A külföldi gyűjtők már a Ceaușescu-rendszerben is vásárolhattak és hivatalosan vihettek ki az országból ásványokat, a vám megfizetése után. Én magam is ezekből a hivatalosan áthozott kristályokból vásároltam aztán a gyűjteményem darabjait a különféle, magyarországi ásványbörzéken – mondja Kovács Pál.

Kovács Pál gazdag gyűjteményéhez képest persze a könyvtárban kevés a hely, de ő azt mondja, már 40-50 darab kisebb ásvány is megmutatja, hogy mitől lehet beleszeretni az ásványgyűjtés szép hobbijába. Fehér, üvegtiszta, szürke, sárgás, barnás, kékes árnyalatú képződményeket egyaránt láthat a látogató február végéig, de – ha már a színeknél tartunk –, Kovács Pál a hölgyek egyik nagy kedvencét, a rózsaszínű rodokrozitból, magyarul „málnapát”-ból is bemutat pár szép példányt: ez az ásvány a leggyakrabban Kapnikbányán fordult elő.

Videóriport a megnyitóról (forrás Fehérvár Médiacentrum):