Beszámoló a „Nem ünnepelni jöttünk, hanem a kegyelet adóját leróni…” címmel a mohácsi csatáról és koráról rendezett tudományos konferencia hétfői két szekciójának üléséről

(2025.08.19. hétfő)

A megnyitó, és a konferencia résztvevőinek köszöntése után került sor a „Politika, pénzügy, hadügy a mohácsi csata idején” című szekció előadásaira.

Elsőként Dr. C. Tóth Norbert DSc, főlevéltáros, kutatócsoport-vezető tartott előadást „Nándorfehérvártól Mohácsig – kérdések (és válaszok) egy új forráskiadvány kapcsán” címmel. Ebben főleg egy új kiadványról beszélt, mely II. Lajos király okleveleit és leveleit tartalmazza 1521-26 között, köztük cseh és német nyelvűeket is. Beszélt továbbá Szerencsés Imre, a nova moneta ötletgazdájának feltételezett alkincstartói pozíciójáról is, melyet hivatalos okmányok nem igazolnak, csupán történetírói – kétes hitelességű – feljegyzések.

A második előadó, Dr. habil. Varga Szabolcs PhD, tudományos főmunkatárs előadása a „Megjegyzések a késő középkori magyar királyi hadjáratokhoz. Az 1521. évi hadjárat kéziratos térképe” címet viselte. Az elején hangsúlyozta fehérvári kötődését, majd egy újonnan megjelent német levéltári kiadvány kapcsán, mely Hohenzollern Albert porosz herceg iratainak egy része mellett egy 1521-ből származó kéziratos térképet is tartalmaz a Budától délre fekvő magyar területekről. Ez korábbi, mint a Lázár deák féle, 1528-ban megjelent térkép, annál viszont sokkal vázlatosabb, alapvetően a nagyobb magyarországi folyókat ábrázolja (Száva, Dráva, Duna, Tisza), emellett a Balatont. A folyók mentén feltüntetik a fontosabb várakat és városokat, Nándorfehérvárt és Szabácsot még magyar kézen lévőnek tüntetve fel (innen az 1521-es datálás). A forrásközlő magyar nyelvű lehetett a feliratok alapján, bár tudása hiányos (a Dunamenti hadiút településeit keveri). Maga a térkép befejezetlen és vázlatos, nem haditérkép, sokkal inkább egy általánosabb beszámoló melléklete lehetett. Ez alapján hadba vonulni nem lehetett.

Dr. Kenyeres István PhD, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója („Katonai kiadások 1525-1526-ban a kincstartói számadások tükrében” – ami a korszakban szokásos mondást is használhatta volna címnek: „a háború éltetője a pénz”) a korabeli kincstári jövedelmekről (azok tervezhetetlenségéről, mint azt Thurzó Elek és Várday Pál tervezetei mutatják) és a hadi kiadásokról beszélt, a fellelhető – hiányos – források tükrében. Ezek alapján a békeévek hadi kiadásai is 100-150 ezer aranyat tettek ki, amit a rendes bevételek mellett fedezni nem lehetett (súlyos deficit jellemezte az állami költségvetést évről-évre, a katonai kiadások a bevételek 60 százalékát elvitték), csupán hitelek felvételével, és külföldi segélyek becsatornázásával (pápai, velencei). A mohácsi hadjárat 1526-ban mindent összevetve mintegy félmillió aranyforintba került – kérdés, hogy egy győzelem esetén ezt az anyagi csőddel egyenértékű összeget a kincstár újra elő tudta-e volna teremteni, hisz a békebeli hadi kiadások is meghaladták az ország teherbíró képességét.

Tuček Viktor, tudományos kutató sajnos nem tudott jelen lenni, az ő előadását felolvasták, mely „A mohácsi csata hírének terjedése II. Lajos Cseh Koronájának országaiban” címet viselte. Beszámolóját leginkább a cseh kormányzó levelezésére építette, hogy mikor és mennyit tudtak a mohácsi katasztrófáról, ahol egyébként rengeteg cseh zsoldos is harcolt, és a korszakban a csehek legnagyobb külföldi temetőjének számított. A túlzó veszteségekről szóló hírek, és a töröktől való félelem helyét fokozatosan átvette a bizonyosság a király haláláról, a királyválasztó országgyűlés megszervezésének feladatai, a török kivonulásával a közvetlen fenyegetettség érzetének csökkenése. A későbbi korszak cseh történetírásában a hősök emlékezete homályba veszett, Mohács egy távoli csatahellyé vált.

Az ebédszünetet követően kezdődtek a második szekció („A királyi udvar és Székesfehérvár”) előadásai.

Elsőnek Dr. Neumann Tibor DSc, tudományos tanácsadó beszélt „A királyi udvar és az 1526. évi hadjárat” címmel. Előadásának lényegét a királyi aulikusok fogalmának tisztázása határozta meg, illetve hogy az udvari emberek mennyien vettek résztt a mohácsi csatában, és hogy az aulikusok és kapitányaik azonosak-e az 1000 főben megadott királyi bandérium katonáival. A csatában az udvari elit véres veszteséget szenvedett, nem csupán a bárók és a főpapok. Mohács gyakorlatilag lefejezte a Jagelló-kori elitet, a túlélők aztán a két király udvarában keresték tovább boldogulásukat.

Dr. Belényesy Károly PhD, a Civitas Regia 2038 Nonprofit Kft. ügyvezetője „Székesfehérvár késő középkori topográfiája a régészeti források tükrében” címen tartotta meg előadását, kiemelve benne a földrajzi tényezők meghatározó jellegét a középkori város alapításában és fejlődésében (mocsaras, vizes terület, szigeteken létrejövő külvárosok, az úthálózat kialakulása). Hangsúlyozta az okleveles anyagok mellett a régészeti feltárások fontosságát, melyek segítségével sikerült azonosítani a kora középkori városfalakat. Az egykor több mint húsz középkori egyházi épület azonosítása még ma sem teljesen megoldott a pusztulás miatt, mint ahogy a falakon belül egykor létezett királyi palota helye sem azonosított. A polgárok pedig kiterjedt szőlőbirtokokkal rendelkeztek a város körül – külön érdekességként említette a házhelyekhez tartozó külső szántókat. A szakmák szerint szerveződött utcák (zsemlyesütők) pedig a királyi udvar ellátásában játszottak szerepet, uralkodói koronázások és temetések alkalmával.

Buzás Gergely, az MNMKK Mátyás Király Múzeum igazgatója („Székesfehérvár építészete Mohács előtt”) mintegy kiegészítve az előtte elhangzottakat, városunk késő középkori építészeti emlékeiről és látnivalóról beszélt, leginkább a Szűz Mária bazilika Mátyás és a Jagellók alatt folyt átépítéséről és bővítéséről (főhajó hálóboltozata, a Szt. Anna kápolna és egy új szentély építése, a préposti palota bővítése), kiemelve a párhuzamokat más építkezésekkel (Augsburg, Eger), és megnevezve a lehetséges kőfaragó mestert (Demeter). Buzás Gergely kitért a város erődítéséire, különösen a városkapukra, illetve a csekély mértékben fennmaradt egyházi (Szt. Imre plébániatemplom, amit a barokk korszakban átneveztek Szt. Anna kápolnára) és polgári épületekre (Megyeház utca 17.).

Dr. Pálffy Géza, az MTA levelező tagja, tudományos tanácsadó, Lendület kutatócsoport-vezető „Az utolsó királykoronázás Székesfehérvárott (1527): Habsburg I. Ferdinánd ceremóniájának régi és új elemeiről” tartotta meg előadását. Fő megállapítása az volt, hogy Ferdinánd koronázását még a régi magyar koronázás ordó elemei dominálták, a nádor szerepének előtérbe helyezésével, de megjelentek már új elemek is, köszönhetően az uralkodó egyéb királyságainak (koronázási zászlók, spanyol és német udvaroncok jelenléte, osztrák fegyveres kíséret, stb.). Az utolsó fehérvári királykoronázás mindenesetre alapul szolgált az újabb koronázási forgatókönyvek elkészítéséhez, illetve a nádor és a koronázást végző egyházi személy szerepének át- és újraértékeléséhez (1561. Nádasdy Tamás nádor és Oláh Miklós nyitrai püspök vitája).

A megnyitón elhangzott, hogy a konferencia anyagát külön kötetben is kiadják, illetve online is elérhetővé teszik. Reméljük, így lesz, mert a téma megérdemli a szélesebb körű ismertetést és ismerettséget.

Kaltenecker Klára (Állományalakító, feldolgozó és metaadatoló csoport)
Pozsa Réka (Helyismereti és digitalizálási és webarchiválási csoport)
Gráczer László (Központi Könyvtár, Felnőtt kölcsönző)

A konferencia résztvevőinek köszöntése után dr. Nagy-L. István levezető elnök megnyitotta a konferencia második napját, bevezetve a „A mohácsi csata fegyverei” című szekció előadásait. 

Az első előadó dr. Tóth Dominik Részletkérdés vagy mégsem? A mohácsi csata oszmán tüzérsége az oszmán források és a török szakirodalom tükrében címen tartott előadásából megtudhattuk, hogy a török szakirodalom igen sokat foglalkozott Moháccsal, és számos leírás próbálkozott megadni a az oszmán sereg hadrendjét. A feltételezésekkel szemben, valószínűleg nem változtattak a korszakra jellemző hadrenden, ezen belül a tüzérség helyzetén, ami a centrum - szultáni állások –, előtt helyezkedett el. 

Dr. Töll László Nehézpáncélosok a mohácsi csatamezőn címet viselő előadásából pontos képet kaphattunk az Európában elterjedt vértezet típusokról, a német és az észak itáliai vértezetekről, melyek az itáliai háborúk következtében a mohácsi csata idejére, egyfajta kevert típust alkottak. (A fenti két páncélzatgyártó régiójának városai lettek a 20. század és jelenünk nagy gépkocsigyártó központjai, nem véletlenül.) Megtudhattuk, hogy igen nehéz fellelni valódi leletet, mivel egy ilyen nehézpáncélzat nagy értéket képviselt, a csata után ezeket újrahasznosították, ezért megmaradt páncélokból, korabeli ábrázolásokból lehet következtetni, hogy milyen lehetett egy ilyen vértezet, ill. arra is, milyen lehetett II. Lajos vértezete (un. maximilian vért, vagy helysebben bordázott vért nagy valószínűség szerint). Továbbá az előadó azt is remekül bemutatta, hogy a méretre szabott, készített nehézpáncél egyáltalán nem volt nehéz az azt viselő edzett személy számára, szinte mindentől védett, az elterjedt tévhittel szemben, szabad mozgást nem akadályozta, és használhatósága mellett ugyanolyan fontos volt elkészítésekor az, hogy jól nézzen ki, legyen divatos. Szó esett az oszmán török páncélosokról is, ami nem annyira lemezvért volt, mint inkább lánc vértezet. Végül elhangzott, hogy a nehézlovasság alkalmazása, akiket rohamozásra, kézitusára használtak a csatában, a lőfegyverek, tüzérég elterjedésével egyre jobban kiszorult a csatatérről, eltűnt. 

Dr. Haramza Márk a Janus Pannonius Múzeum muzeológusa A mohácsi csata közelharci fegyvereiről tartott előadásában összevetette a helyszínen feltárt viszonylag gyér leletanyagot, a korszakból fennmaradt kézifegyverekkel. Bemutatta a korszak közelharci fegyvereit, pl. buzogány, szablya, lándzsa, fokos, ... Illetve, rávilágított arra a tényre, hogy a modern tudomány ennyire töredékes leletanyagból is milyen izgalmas fegyvergyártási technológiai információkat nyerhet a korszakra vonatkozóan. 

A mohácsi keresztény és oszmán kézilőfegyverek és lövedékek új források, és új módszerek tükrében című előadást felvételről láthattuk, mivel dr. Németh Balázs épp egy nemzetközi fegyvertörténeti konferencián vett részt. Előadásának fő törekvése volt, hogy cáfolja a jelen szakirodalmában felvetett állításokat, ill., hogy különböző természettudományos vizsgálatokkal bizonyítsa a szép számmal fellelt lövedékanyag és azok űrmérete alapján, hogy milyen lőfegyvereket használhattak a mohácsi csatában a szemben álló felek. Képet kaphattunk a kézi lőfegyverek fejlődéstörténetéről és a csatában használt mind keresztény, mind az oszmán arkebúzokról, amelyekkel már a páncélt is át lehetett lőni. 

Végül a szekcióülést dr. Kozák-Kígyóssy Szabolcs Eperjes város háborús kiadásai 1526 nyarán előadása zárta. A város számadási jegyzőkönyvei pontos adatokkal szolgálnak nemcsak a kiállított fegyveresek számát illetően, hanem a velük adott ruházat, fegyverek, ellátmány tekintetében is. Kassának, mint szabad királyi városnak ki kellett állítania egy bandériumot a király hadba hívására. Először magát a kontingenst állították össze, majd II. Lajos felmentette a várost, pénzbeli kifizetésre kötelezve őket, így pénzben váltották meg magukat. Minden mellett az is kiderült, hogy mindkét lehetőség óriási anyagi terhet rótt a városra. 

A kávészünet után Az egyház és Mohács témájú szekcióülés vette kezdetét dr. Tusor Péter elnökletével, melyen Spányi Antal megyéspüspök is részt vett. 

A szekció első előadója dr. Kruppa Tamás volt, aki a magyar-oszmán diplomácia izgalmas lépéseit mutatta be a Mohács előtti időszakban Magyar-oszmán béketárgyalások és békekísérletek Mohács előtt címet viselte. Betekintést nyújtott a korabeli diplomácia nehézségeibe: az oszmán birodalom nem békeszeretetéről volt híres, és a keresztény egyház sem nézte jó szemmel, ha valaki „lepaktált” az ellenséggel. Megtudhattuk milyen lépések, válaszlépések követték egymást 1503-tól (Bajazid szultán békéje) 1521-ig (Belgrád eleste) a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom között, hogyan változtak az oszmán hatalomátvételek során a béke, fegyvernyugvás feltételei. A szerző logikusan vázolta az okokat, melyek elvezettek a mohácsi csatáig, illetve az azt követő eseményekig: változások a politikai erőkben (békét megkötő szultánok halála), melyek miatt folyton újra kellett tárgyalni a békekötés feltételeit; a nyugati politikai áramlatokban beállt változások (itáliai háborúk), vagy kiújuló viszályok (Habsburg – Valois vetélkedés), vagy akár a reformáció katolikus egyházra gyakorolt hatása, és 1521-től az oszmán törökök elleni védekezésre fordított velencei segély megszűnte. 

A következő előadó, Dr. Fedeles Tamás az Egyházi bandériumok az oszmánellenes harcokban (1521-1526) tartott előadásában az egyházi bandériumok jelentőségét taglalta. Konklúziója az az impozáns adat volt, hogy a történészek által 26-27000 főre becsült mohácsi sereg 20%-át egyházi bandériumok tették ki. 

A pápaság küzdelmei az oszmánok ellen 1526 előtt, dr. Nemes Gábor által előadott nagyívű egyháztörténeti beszámolóból jól látszott, hogy az első keresztes hadjáratoktól kezdődően, hol nagyobb, hol kisebb mértékben, de mindig jelen volt a pápaság az oszmán törökökkel szembeni küzdelmekben: időnként mint a nyugati eszmeiség képviselői, vagy később egyfajta humanitás megtestesítőiként a keleti „barbársággal” szemben, vagy időnként közvetítőként, diplomáciai segítséget nyújtva, vagy éppen pénzbeli támogatás formájában segítve az oszmán törökök hódításai ellen küzdőket. 

Dr. Kanász Viktor Pénz, paripa, fegyver. Pápai segítségnyújtás az oszmán-ellenes küzdelmekben a Mohács utáni évtizedekben címmel azt mutatta be, hogy Mohács után is felkelt a nap, vagyis volt még mit tenni. Bár fordulópont volt, az uralkodó meghalt, trónviszály bontakozott ki, mégis fontos maradt a nyugat számára (valamennyire) a keleti hódítás megállítása. Voltak próbálkozások az összefogásra. A pápa egyfajta mediátorként közvetített a két király között, hogy ne legyen erőmegosztás, azonban a világban zajló számos más esemény miatt erői megoszlottak, nem járt sikerrel. Sikertelenség oka az ismételten felemlegetett Habsburg – Valois ellentét, a protestáns reformáció térhódítása, az erősödő pápai állam kettős arculata, hogy egyrészt önálló államként jelen legyen a világpolitikában, másrészt Európa vallási vezetőjeként lépjen fel. 

A pápaság felismerte, hogy a Magyar Királyság területén zajló török háborút a Magyar Királyság önmagában megnyerni nem tudja, az csak európai összefogással lehetséges. Azonban hosszú folyamat volt a fenti okok miatt, mire ez létrejöhetett. Ennek ellenére a pápai állam nemcsak diplomáciával segítette a török ellenes harcokat, hanem anyagi és katonai segítségnyújtással is kb. az 1600-as évek végéig. 

A következő szekció témáját - A mohácsi csata emlékezete -, vetítette elő Sági György Tomori Pál érsek emlékezete a kalocsai főegyházmegyében (A 20. század elejétől napjainkig) címmel megtartott előadása. Tomori Pál alakja nemcsak az őt követő utódok, hanem a hívek emlékezetében is megmaradt. Számos fizikai emlék is őrzi nevét, szellemiségét: utcanév, szobor, emlékérem, dráma, intézmények nevei, a Kalocsa és Paks között ívelő Duna-híd. 

A konferenciát dr. Csurgai-Horváth József elnökletével A mohácsi csata emlékezete szekcióülés zárta.